Verseny a harmadik helyért
Lesz-e radikális jobboldali fordulat Európában, ami hatalomba juttatja Orbán Viktort és szövetségeseit? – fogalmazzák meg sokan a júniusi európai parlamenti választás tétjét. Pedig az előrejelzések szerint az euroszkeptikus formációk legfeljebb a mandátumok egynegyedét szerzik majd meg. Ez aligha elég Európa sarkából való kifordításához, de a befolyásuk nőni fog. Ennek és a Fidesz mozgásának jelentős hatása lehet a brüsszeli erőviszonyokra, egyszersmind az Európa-projektre. Berkes Rudolf, a Political Capital elemzője világítja meg a hátteret.
Az euroszkeptikus, populista, radikális és szélsőséges jobboldali pártokat az Európai Unió kritikája vagy kritikába csomagolt elutasítása, a mélyebb integráció ellenzése, a nemzetállamok szerepének erősítése, az úgynevezett tradicionalista értékek és életmód állítólagos védelme, a bevándorlás- és – gyakran, de nem minden esetben – a gender- és LMBTQ-ellenesség kovácsolja össze.
Az Orbán-rezsim hosszú távú belföldi fennmaradását a kedvező külpolitikai környezet kialakítása biztosítja, ezért igyekszik a Fidesz minél több populista radikális párt hatalomra jutását támogatni, reménykedve egy illiberális, autoriter, euroszkeptikus és akár oroszbarát fordulatban. Orbán Viktor saját magát élharcosként feltüntetve, de a magyar állam közvetett vagy közvetlen erőforrásait felhasználva támogatja is ezeket a pártokat, ahogy az már több esetben kiderült.
Bár a Fidesszel egy platformon lévő pártok európai súlya egyre nagyobb, egyelőre messze vannak a domináns pozíciótól. Ezek a pártok két frakcióba tömörülnek az Európai Parlamentben (EP): a szélsőségesebb és Kreml-barát Identitás és Demokráciába (ID), valamint a mainstream felé nyitottabb, jórészt moderáltabb populista radikális jobboldali pártokból álló Európai Konzervatívok és Reformerekbe (ECR). Míg az ID és az ECR frakciói jelenleg az EP-képviselők 18%-át – a 12 független fideszes képviselővel együtt 19,5%-át – adják, a következő parlamentben ez az arány nagyjából 25%-ra nőhet, legalábbis a Europe Elects 2024. januári mandátumbecslése szerint. Azaz bár megerősödhet, ezúttal sem valószínű, hogy képes lesz a szélső- és populista jobboldal az áttörésre.
Mindez persze nem fogja megakadályozni őket abban, hogy a választás győztesének kiáltsák majd ki magukat. Annyiban védhető is lesz az érvelésük, hogy az aktuális előrejelzések szerint csak ők fognak növekedni, míg minden más frakció kénytelen lesz több-kevesebb veszteséget elkönyvelni (közülük is leginkább a Zöldek és a Liberálisok számíthatnak zsugorodásra). Sőt, a legutóbbi előrejelzések és a tavaly tavasz óta tartó trendek alapján az ID-frakciónak komoly esélye van a harmadik hely megszerzésére.
Radikálisok karanténon belül és kívül
A közös témák ellenére a két frakció közé éket ver az Oroszországhoz való viszony, a gyakran eltérő hatalmi érdekek, sőt, személyes ellentétek is. A teljeskörű ukrajnai orosz invázió volt az, ami 2022 elején keresztülhúzta a két pártcsalád közeledését, amit a Fidesz is serényen próbált egyengetni. Ezt követően az ECR Kreml-ellenes vezető pártjai – így a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei (FdI) és a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) – teljesen elfogadhatatlannak tartják az ID tagpártjainak – különösen az Alternatíva Németország (AfD), a Marine Le Pen fémjelezte francia Nemzeti Tömörülés (RN), az olasz Liga és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) – Moszkva érdekeit szolgáló álláspontját.
A Fidesz igyekezete, hogy létrehozzon egy közös európai radikális/szélsőjobb koalíciót, kudarcot vallott, amit a párt vezetése legkésőbb tavaly ősszel világossá tett, mikor szeptemberben Orbán Balázs, majd később Orbán Viktor nyilvánosan is jelezte belépési szándékát az ECR-be. A hangosan Kreml-barát és ukránellenes politikát képviselő Fideszt azonban nem minden párt látná szívesen maga mellett. Hiába támogatja a magyar kormánypárt csatlakozását a spanyol Vox és immár a lengyel PiS volt miniszterelnöke is, számos kisebb közép-kelet-európai és északi párt, mint a Svéd Demokraták (SD), a lett Nemzeti Szövetség (NA) és a belga Új Flamand Szövetség (NVA) már nyilvánosan is a frakcióból való kilépéssel fenyegetnek, ha a Fidesz belépne az EP-választások után. Az ECR másik vezető erejét képviselő FdI így nehéz választás előtt áll, hiszen hiába csatlakozik a Fidesz körülbelül 12 képviselője a frakcióhoz, ha ugyanennyien távoznak. Meloni, a pártcsalád elnöke a helyzetet úgy igyekszik feloldani, hogy négy feltételt támasztott Orbán Viktor felé: a magyar kormánynak javítania kell kapcsolatait Ukrajnával, fel kell hagynia Ukrajna EU-csatlakozásának és az Ukrajnának szánt uniós segély akadályozásával, valamint a magyar parlamentnek minél hamarabb ratifikálnia kell Svédország NATO-csatlakozását.
A Fidesz csendben el is kezdte teljesíteni a feltételeket: Ukrajna EU-csatlakozásának megindulását a decemberi, az országnak szánt 50 milliárd eurós pénzügyi csomagot pedig a február eleji EU-csúcson hagyta jóvá Orbán Viktor. Emellett a magyar-ukrán kapcsolatok és egy Orbán-Zelenszkij csúcstalálkozó előkészítése is óvatosan zajlik. A Svédország NATO-csatlakozásáról való végleges döntés pedig várhatóan még február 26-án, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitónapján megtörténik. Ha végül az ECR befogadja, a Fideszé lehet a csoporton belül a harmadik legnagyobb delegáció az olasz (FdI) és a lengyel (PiS) után, ami akár a harmadik legnagyobb frakcióvá is emelheti az ECR-t – már ha a pártcsalád legfőbb döntéshozó szervében, a tagpártok képviselőiből álló 30 fős Tanácsban meglesz a kétharmados többség, ami egy új párt felvételéhez szükséges.
Ehhez persze az ID-nek is lesz még egy-két szava. Az oroszbarát frakció ugyanis tárt karokkal várja a Fideszt, ami az ő harmadik helyüket biztosíthatná be az EP frakciórangsorában. A Fidesz itt is a harmadik vagy a negyedik legnagyobb delegációt adná a francia RN, a német AfD, esetleg Geert Wilders holland Szabadságpártja (PVV) után.
Mégis, kevéssé tűnhet vonzónak számára ez a forgatókönyv. Egyrészt azért, mert az összebútorozás az AfD-vel minden maradék (jó) kapcsolatot elvágna a német kereszténydemokratákkal. Másrészt a Fidesz elsősorban olyan frakcióba tervez beülni, amely valós hatalommal és befolyással bír, márpedig az ID továbbra is karanténban van, jelentős pozíciók és a döntésekbe való beleszólási lehetőség nélkül. Utóbbin ugyanakkor változtathat az idei év, ha a pártcsaládnak lesznek kormányfői. Erre Wilders tűnt esélyesnek Hollandiában, de a koalíciós tárgyalások nyögvenyelősen haladnak, és most úgy néz ki, legfeljebb egy kisebbségi kormány alakítására maradt csak csekély esélye. Az őszi osztrák választásnak viszont reális forgatókönyve, hogy az FPÖ adja majd Ausztria következő kancellárját.
Hatalomátvétel helyett (radikális) jobbra tolódás
Látszik tehát, hogy az ECR, az ID (és a liberális Renew Europe frakció [RE]) harmadik helyért folytatott versenyében jelentős szerepe lehet a Fidesz mozgásának. Ez nem kevés, de szó sincs arról, hogy a populista jobboldal júniusban kifordítaná a sarkából Európát. A kereszténydemokraták (EPP), a szociáldemokraták (S&D) és a liberálisok (RE) informális nagykoalíciójának továbbra is meglesz a többsége az EP-ben, és a következő Bizottság is elsősorban rájuk fog támaszkodni.
A képet bonyolítja, hogy vannak jelei az EPP és az ECR közeledésének. Egyik oldalról Meloni és pártja az európai döntéshozatal centruma felé igyekszik, amihez el kell fogadtatnia magát az EPP-vel. Utóbbi tagpártjai pedig sok esetben úgy próbálják felvenni a versenyt a szélsőjobboldali pártokkal, hogy átveszik témáik és követeléseik egy részét. Ez a bevándorlás- és klímapolitikát érintő több EP-szavazásnál is látszott 2023-ban. A puding már több országban is kiállta a próbát: az EPP és az ECR pártjai Olaszországban, Csehországban és Lettországban is együtt kormányoznak.
Ennek ellenére továbbra is vannak jelentős különbségek a két csoport között, és az EPP-n belül is vannak, akik fenntartanák a karantént a populista radikális pártokkal szemben is, nem beszélve más frakciókról, akik nyomást helyeznek az EPP vezetésére. A két frakció eseti jellegű együttműködése ugyan segíthet javítani az EPP alkupozícióját a koalíciós partnereivel szemben, de egy széles jobboldali koalícióra parlamenti többség híján nincs esély. A szociáldemokrata és liberális frakció valamelyike nélkül ugyanis – az elszigetelt ID-t nem számítva – nagyon nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen lesz a többség kialakítása. Ha populista radikális vagy szélsőjobb hatalomátvételről tehát nem is beszélhetünk majd a választás után az EP-ben, szerepük és befolyásuk nagy valószínűséggel felértékelődik.
