Polihisztor vs. szakértő, kommentátor vs. futballedző – a politikai elemzés húsz éve

2021-09-19 | Szereplők: Krekó Péter, Lakner Zoltán, Unger Anna, László Róbert (moderátor)

Húsz évben egyszer megtehetjük, hogy saját tevékenységünket tegyük elemzésünk tárgyává. Ebben az adásban épp azt elemezzük, hogyan változott a politikai elemzés műfaja, funkciója, egyszersmind létjogosultsága a Political Capital alapítása óta eltelt két évtizedben.

Bár a mindenhez hozzászólni képes elemzőre továbbra is van igény, ma már a mindennapi adok-kapok helyett inkább a bizonyos szakterületeken való mélyebb jártasság adja az elemzők hitelességét – legalábbis a mi tapasztalatink ezt mutatják.

Bár egyrészről – leginkább a közös értékalap megszűnése okán – az alapjaiban eltérő gondolkodású felek vitája fokozatosan kiszorult a nyilvánosságból, váratlanul az érdemi viták fórumának megteremtése is elemzői feladattá vált (az adásban elhangzó példák itt és itt).

Van-e még létjogosultsága az egyrészt-másrészt szemléletnek? Hogyan foglalt állást Lakner Zoltán a D209-es ügyben? Hogyan vélekedett Unger Anna a Fidesz által 2006-ban benyújtott népszavazási kezdeményezésekről? Az adásból kiderül, ahogy az is, mit gondolnak a vendégek az elemzői és a tanácsadói munka összeférhetőségéről.

 

Beszélgetnek:

Krekó Péter szociálpszichológus, a PC igazgatója, az ELTE PPK egyetemi oktatója

Lakner Zoltán politológus, a Jelen hetilap főszerkesztője

Unger Anna politológus, az ELTE TáTK oktatója

Moderátor: László Róbert

 

A beszélgetés apropójául szolgáló Értékek mentén, tényeket tisztelve – 20 éves a Political Capital című írásunk itt elérhető.

 

A Lakner Zoltán által említett vitasorozat utolsó cikke itt elérhető (az első bekezdésben szerepel a korábbi írások címe).

A Lakner Zoltán által említett cikk, amelyben először jelent meg a titulusában a tanácsadói megbízás, itt elérhető.

Az Unger Anna által említett cikk a 2006-os népszavazási kezdeményezésről itt elérhető.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384